Moszkvai városlátogatás

moszkva-varoslatogatas

Ha egy gazdag és színes történelemmel rendelkező országba szeretne látogatni, akkor jelentkezzen egy moszkvai városlátogatásra, ahol felejthetetlen utazásban lesz része!

Moszkva Oroszország fővárosa, valamint politikai, gazdasági, közigazgatási és pénzügyi központja. Épületei, terei és hangulata világhírű. Rengeteg ember élete nagy álma, hogy egyszer egy moszkvai városlátogatáson részt vehessen, hogy megismerhesse ezt a fantasztikus várost.  A város maga az azonos elnevezésű folyó mentén fekszik, éghajlata kontinentális, enyhe nyárral és hosszú, igazi orosz hideg téllel.

Bár Moszkvát a legenda szerint több, mint ezer éve alapították, városképét mégis a szovjet időkből ránk maradt épületek határozzák meg. Ez annak köszönhető, hogy a kommunista diktatúra alatt rengeteg templomot lebontottak vagy átépítettek, illetve egyéb épületek is a sztálinista politikai irányításnak estek áldozatául. Szerencsére azért akadnak olyan templomok, amik betekintést engednek a 20. századot megelőző orosz építészetbe, ilyen a Kreml vagy a Novogyevicsi kolostor. A modern építészet térhódítását pedig a hatalmas felhőkarcolók jelzik.

A moszkvai városlátogatást minden turista a Vörös tér meglátogatásával kezdi, ahol akár egy egész napot el lehetne tölteni, annyi látnivaló található itt. Mindenképpen tekintsük meg a Kremlt, a Lenin mauzóleumot és a Pokrovszkij székesegyházat. Moszkva egyik lenyűgöző nevezetessége az 540 méter magas Osztankinói tévétorony, amely a világ legmagasabb épülete. A város egyik déli kerületében található az orosz kultúrát és néphagyományokat bemutató skanzen, ahova mindenképpen menjünk el moszkvai városlátogatásunk során! Ha kisgyerekkel vagyunk, vagy csak mi magunk érdeklődünk az állatok viselkedése iránt, akkor pedig vásároljunk belépőt a moszkvai Állatkertbe, ami a világ egyik legnagyobb, legrégibb és legszínvonalasabb állatkertje!

Moszkva legendás még az éjszakai életéről is, hiszen rengeteg pub, diszkó és night-club várja a fiatalokat, akik belevetik magukat az éjszakába.

A város színes programkínálatának felfedezését a történelmi-kulturális vonalon kezdhetjük. Az egyik legismertebb művészeti múzeum Moszkvában a Tretyakov Galéria. Az épület két szárnya két korszakot mutat be: a régi szárny a Szovjetunió előtti időszakot, az új szárny pedig a szocialista művészetet tárja a látogatók elé. A klasszikus művészetek rajongói nem hagyhatják ki a Puskin Képzőművészeti Múzeumot sem, ahol a londoni British Museum mintájára nem csak helyi, hanem világszerte számos helyről gyűjtöttek össze híres alkotásokat és kortörténeti dokumentumokat.

A város ugyanakkor nem csak a művészetekről, hanem például sportéletéről is ismert. 2005-ben egy felmérés szerint nem kevesebb, mint 500 olimpiai bajnok élt az orosz fővárosban! Városszerte pedig olyan híres sportlétesítmények sorakoznak, mint Luzsnyiki Stadion, ami a kontinens negyedik legnagyobb labdarúgó pályája. Ezen kívül 40 más óriási sportkomplexumot találunk – köztük 24 olyan helyet, ahol jégpálya is található. A város sportéletét olyan csapatok dominálják, mint a CSKA Moszkva, Dynamo Moszkva, vagy a Szpartak Moszkva.

A város élete éjszaka sem áll le. A Rublevka negyedben, ahol a helyiek szerint a város leggazdagabb emberei élnek, számos luxus áruház és híres bevásárló utca várja a vastagabb pénztárcával érkező látogatókat. Kitajgorod negyedben, amely Moszkva központjának egyik legrégebbi történelmi kerülete, olyan világmárkák várnak, mint a Bvlgari, Armani, Prada vagy a Bentley.

A szovjet idők rég elmúltak – és ez lemérhető az éjszakai pezsgésen is. Moszkvában található a világ legnagyobb éjszakai szórakozó helyei közül több is, de emellett számos klub, éttermek és bárok sorakoznak a városban.

Hol máshol is lehetne kezdeni egy moszkvai túrát, mint a híres Vörös téren! A szovjet érában főként a katonai felvonulásokról és a Lenin mauzóleumról ismert főtér ma turisták forgatagától hemzseg. De ne feledkezzünk meg a GUM-ról sem: ez az ország legnagyobb bevásárlóközpontja, míg a szemközti oldalon a Kreml falait csodálhatjuk meg.

De ne álljunk meg a falaknál, a helyi országgyűlés épülete legalább annyira lenyűgöző, mint a budapesti Parlament. Az épületegyüttes számos katedrálist, palotákat és kormányzati épületeket rejt – ezek köztül többet a látogatók előtt is megnyitottak. Keressük fel a híres Fegyvertárat, a Patriarcha Palotán vagy az Állami Kreml Palotát! Az épületben keressük fel a gyémánt kiállítást (Almazny Fond), számos ismert és lenyűgöző ékszert láthatunk Nagy Katalin kollekciójából!

Folytassuk a látogatást a Megváltó Krisztus-székesegyházban. A 18. században, Napóleon elleni győzelem emlékére emelt templomot Sztálin személyes parancsára a földig romboltak – majd a ’90-es évek elején, a kommunizmus bukását követően építették újjá. Az Új Szűz Kolostor és a szomszédos temető a Moszkva folyó partján az 1500-as évekbe repít vissza, számos híres költő, művész és politikus végső nyughelye is egyben.

Az építészet és művészetek csodálatos találkozása a Gorkij Ház – itt élt és alkotott a neves író 1931 és 36 között. Nem csak híres lakója, hanem egyedi kivitelezésű márványból, üvegből és acélból készült ingatlan miatt is érdemes felkeresni. A közeli, szintén az íróról elnevezett Park fiatalok és idősebbek számára is kedvelt célpont: óriáskerék, hullámvasút, szabadtéri színház, sütödék és korcsolyapálya vár mindenkit

Kérje egyedi ajánlatunkat!


Please leave this field empty.

Print Friendly